2014. máj. 26.

Legfontosabb tudnivalók

Figyelem-figyelem! Augusztus 3-án frissítettük az információkat a táborról. 
Két jó hírünk is van:
Az első, hogy sikerült szponzorokat találnunk, így még kedvezményesebb áron tudjuk kínálni a részvételt a táborban!
A második, hogy meghosszabbítottuk a jelentkezést augusztus 15-ig, úgyhogy még lehet jelentkezni!

Közben alakul a program is, folyamatosan fogunk róla tájékoztatni, addig is legyen itt annyi infó, hogy lesz falmászás, sportolás (ping-pong, csocsó, foci, kosár), fürdőzés, szaunázás, túrázás a hegyekben és kirándulás Selmecbányán.

Mi lesz?     
Nyári tábor pályaválasztási témában.

Kiknek?     
Középiskolásoknak. Azon belül elsősorban azoknak, akik idén szeptemberben lépnek második, harmadik, illetve negyedik évfolyamba. De jelentkezhetnek azok is, akik most kezdik meg a középiskolás tanulmányaikat - az ő esetükben a továbbtanuláson kívül arra is kitérünk majd, mik a középiskolás lét különlegességei, nehézségei, buktatói.

Mikor lesz?     
2014. augusztus 25-30. között, vagyis hétfő ebédtől szombat ebédig.

Hol lesz?     
Bacsófalván (Počúvadlo) a Szitnya hegy (Sitno) tövében a Penzión pod Sitnom-ban

Mennyibe kerül?     
A részvételi díj a tábor egész időtartamára 84 EUR helyett 50 eur. Ez a díj tartalmazza a szállás, az étkezést, a szakmai tartalmak és a szabadidős- és kultúrprogramok költségeit.
A tábor egy főre eső összköltsége 236 euró. A részvételi díjakon kívül pályázati forrásból, illetve szponzori adományokból finanszírozzuk a tábort.

A pályázati forrás pedig nem más, mit a Szlovák Kormányhivatal támogatása, ami nélkül a tábor nem valósulhatna meg.

Jelentkezési határidő?        
2014. augusztus 15.

Hol lehet jelentkezni?
Jelentkezésedet úgy tudod megtenni, ha a felső menüsorban a Jelentkezési űrlap(link)-re kattintva kitöltöd a mezőket a válaszaiddal, majd ezt egy gombnyomással elküldöd hozzánk.

Meddig kell a részvételi díjjat befizetni és hogyan?
A meghosszabított jelentkezésre való tekintettel egy összegben, tehát 50 Eurót, augusztus 18.-ig kérjük befizetni a következő számlaszámra:
Bankszámlaszámunk: SK73 0200 0000 0026 5948 2553 (VUB Banka)
Variabilný symbol: 333
Konštantný symbol: 0008
Megjegyzésbe pedig kérlek a neveteket tüntessétek fel.

Kérdéseidet emailben a következő címen várjuk: palyaoritabor@tandemno.sk